Tiszacsegei Termálstrand

Tiszacsege Hajdú-Bihar megye legifjabb városa (és egyben egyik legrégebbi települése). A Tisza bal partján, Tiszafüred és Polgár között, a Hortobágy szélén fekszik.

A 20. század hetvenes éveiben termálvízre bukkantak itt. Az 1150 méter mélységből feltörő hévíz hőfoka 73°C. Összetételét többször vizsgálták a szakértők és gyógyító hatását egyértelműen megállapították, így 2000-ben gyógyvízzé nyilvánították. A víz sok oldott szerves anyagot tartalmazó alkálihidrogénkarbonátos gyógyvíz. Különösen ajánlott izom-és reumatikus fájdalmak, sömörös betegségek gyógyítására.

A fürdőzőknek két felnőtt- és egy gyermek meleg, továbbá egy hideg vizes úszómedence áll rendelkezésükre. Ezek a medencék 1600 fő befogadására képesek. A fürdővendégek kényelmét 45 kabin, csónakázótó, büfék szolgálják.

Tiszacsege Város Önkormányzata 2004 őszén elkezdte a Terlmálstrand korszerűsítését. Az épületben helyet kapott öltöző, orvosi szoba, masszázs, pihenő, és büfé. A gyermek- és úszómedencét vízforgató berendezéssel látták el.

A gyógyfürdő megnövelte Tiszacsege turisztikai jelentőségét, azonban a település legnagyobb vonzereje a határában hömpölygő folyó, mely egész nyáron vonzza a vízitúrázókat és a horgászokat. A kikötőből induló sétahajóról a csodálatos vízi és vízparti világot ismerhetik meg a kirándulók. A túrázni, kerékpározni vágyók a Tisza mente és a Hortobágy gazdag természeti csodáiból, értékeiből részesülnek.

Info

Elérhetőség:4066 Tiszacsege, Fürdő út 6.
GPS:47.705995; 20.962642
Kapcsolat:+36 52 588 050
Nyitva tartás:minden nap: máj.1.- szept.30.: 9-20, okt.1.-ápr.30.: 10-18

Jelen weblap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.