Állat- és növényvilág, Debreceni Nagyerdő TT

Nagy Jenő, a Debreceni Kollégium tudós tanára hazánk első természetvédelmi területét a Nagyerdő egy részén hozta létre.

Itt indult el az a "fűvésztevékenység", amelyet Diószegi és Fazekas emeltek tudományos rangra, majd Soó szerezte meg a magyar botanika méltó hírét a világban.

A Nagyerdő Debrecen várossal kezdettől fogva annak belső erdőbirtokaként élt együtt és mindig is nagy szerepet játszott a poros település levegőjének frissítésében. Szilágyi Erzsébet már 1462-ben elrendelte védelmét. 1939-ben 36 hektárnyi területén "száműzték a fejszét". Jó része sajnálatos módon a háború alatt elpusztult, de a védett öreg tölgyes-szomszédokkal 1972-ig összesen 98 hektárra bővült. A megmaradt öreg tölgyesek védelme érdekében a környezetvédelmi miniszter 1992-ben az egész erdőtömbre (1.092 ha) kiterjesztette a védelmet.

Az erdőben elegyfaként megjelenik többféle nyár és juhar, és gyakori a szintén őshonos mezei szil, illetve az ezüst hárs.

Sajnos a különböző időszakok elhamarkodott állományfrissítésének következtében a Nagyerdő védett területeinek nagy részén gyakori az akác, és a fekete fenyő is, ráadásul mindinkább teret hódít a szárazságtűrő, tájidegen vörös tölgy. Az utóbbi időben a szakemberek folyamatosan cserélik le ezeket a fafajokat őshonos fákkal.

A Nagyerdő lágyszárú flórája egy időben párját ritkítóan gazdag volt. Sajnos ma ennek csak töredéke látható ( fodros gólyaorr, tavaszi csillagvirág, sárga árvacsalán, kontyvirág, bogláros szellőrózsa stb.), de tavaszonként még több helyen is gyöngyvirágszőnyeg borítja a talajt.

Az egykor oly gazdag madárvilág is hasonló helyzetben van. A legértékesebb fajok többsége már eltűnt a területről, de még így is számos ritkaság él a Nagyerdőben. A látogató gyakran találkozhat zöld küllővel, csuszkával, fakússzal, majd' valamennyi fakopácsfajjal, több kisénekessel, a külső részeken pedig egerészölyv és vörös vércse is gyakran kerül szem elé. Kedves színfoltjai a területnek a gyors mozgású, bozontos farkú mókusok.

Info