Borpajták

A Hajdú-Bihar megye keleti részén fekvő Létavértes két település, Nagyléta mezőváros és Vértes jobbágyfalu egyesüléséből jött létre 1970-ben. A Debrecen-Várad forgalmas útja mentén fekvő két faluban a földművelés mellett a kézművesség, a dohánytermesztés és a szőlőgazdálkodás jelentette a megélhetést. A 19. században már szervezett kertségi szőlőművelés folyt (összeírták a szőlőtulajdonosokat, térképvázlatok is készültek). A Létavértes környéki szőlőskertek (Mosontakert, Kossuthkert, Bocskaikert, Vénkert) még híven őrzik a hagyományokat az építkezésben is.

A legrégebbi, legnagyobb szőlőskert itt az Öregkert vagy Mosontakert, amely a Mosontahegynek nevezett homokdombsort foglalja magában.

A kertséget gyepű veszi körül és védi is egyben. A gyepűvonal bizonyos fokig természet adta választóvonal a dombok lábánál. A külső árokkal kísért gyepű eredetileg karós, vesszővel befont, töltésbe épített sövénykerítés. A benne fává növő tüskés akáccal és folyondárokkal átszőtten lesz a kertségekhez, tájhoz illő, természetes, élő e sajátos palánkrendszer.

A gyepű körülhatárolja a hajdan teljesen lezárt kertet, ahová ma is kapukon keresztül jutunk be.

A Hegyközség, mint irányító testület, a 19. század második felében alakult és ma is létezik. Kertségenként ún. kerülőt alkalmaztak, aki egész évben kint lakott a Hegyközség tulajdonában lévő kétsejtű, kemencés „hegyházban”, melynek fűtéséhez venyigét kapott. Feladata az őrködés és a kertség rendjének ellenőrzése volt. Csőszt csak szüretidőben fogadott fel a Hegyközség.

Ezen a vidéken pajtának nevezik a munkálkodás és a rövid tartózkodás építményeit, beleértve a bor kitermelésének és tárolásának helyiségeit is. Pajták sora épült föl a hátakra felfutó, hosszú szőlőskertek bejáratainál - alkalmazkodva a dombok, völgyek adta dűlőrendszerhez. A különböző irányba forduló pajták füves hátú pincéikkel hangulatos képet nyújtanak.

A pajták többféle alaprajzzal, nagysággal és tetővel készültek. Koruk változó, legtöbb 100-150 éves, de sokat átépítettek vagy felújítottak jóval korábbiakból. (A legrégebbi 1860-ból való.)

A pajták alaprajza nagyságrend és funkció szerint lehet 1-2-3 sejtű, tornácos és tornác nélküli, pincés és pince nélküli formában és mindezek variációjában. Ebből kifolyólag két egyformát nem is találunk.

Az egysejtű pajta egyetlen helyiségből áll, mely tartózkodó hely és borház is egyben, kis tüzelőhelyiséggel és kéménnyel. Általánosabb a kétsejtű pajta, ahol az egyik helyiség a borház és tárolóhely, a másik helyiség pedig a melegedő-alvóhelyül szolgáló szoba egy-egy kicsi ablakkal. A háromsejtű pajtánál a szoba-borházhoz még egy szín is csatlakozik külön bejárattal.

A falak többnyire vályogtéglából készültek, de találunk még paticsfalakat is (Sűrű karóállás közötti törekes sár letapasztva). Alapozást nem alkalmaztak, a homokos padló ledöngölt. A tetőszerkezet egyszerű, náddal vagy cseréppel fedett. Érdemes megemlíteni a még mindenütt meglévő, eredet tölgyfa ajtókat. Gyakran látunk az ajtótok mellett 10-12 cm-es, kerekdedre formált ún. macskalyukat. Ez a zavartalan ki-be járkálást biztosította a pockok miatt a szőlősben is tartott macskák számára.

A pajták berendezése funkcionális: hordók, prések, puttonyok, lopók, a szobában ágy, asztal, láda, főzőeszközök.

A szőlőművelés és borászat helyi eszközeinek gyűjteményét tekinthetjük meg a Kossuthkertben található, 1896-ban épült nádfedeles Tájházban, amely valaha pajtaként szolgált.

Info