Kunhalom, szikformák

A kunhalom a Kárpát-medence alföldi területein található mesterségesen létrehozott jellegzetes földhalmok elnevezése, amelyek többségükben a honfoglalás előtti időkből származnak. A kunhalom olyan 5-10 m magas, 20-50 m átmérőjű kúp, vagy félgömb alakú képződmény, amely vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban lakóhely, később temetkezőhely, őr- vagy határhalom volt.

A kunhalmok, mint lakódombok, az újkőkortól a népvándorlás koráig tartalmaznak leleteket. A kutatók többek között az ott élt emberek házainak omladékát, edénytörmelékeket, tűzhelyek maradványait, állati csontokat, kagylóhéjakat találták meg.

A temetkezőhelyként számon tartott kunhalmok úgy alakultak ki, hogy a halottat a talajszinten szabályos gödörbe temették el használati tárgyaival együtt, majd tölgyfagerendával fedték le a helyet, esetleg egy sírkamrát emeltek farönkökből. Erre a gödörre emelték a halmot, amelynek földanyagát a környékről szállították oda.

A határhalom funkció ékes példája Szálkahalom, amelyen az egykori debreceni- újvárosi határárok fut keresztül.

Az alföldi táj egyhangúságát megtörő kunhalmok tájképi értékeik mellett régészeti értékeikkel, valamint állat- és növényviláguk egyediségével tűnnek ki környezetükből. Magyarországon a kunhalmok természetvédelmi oltalom alatt állnak. Különösen a hortobágyi szikesek halmai, hiszen azok megőrizték az eredeti alföldi löszvegetációt.

A jégkorszak alatt keletkezett löszt a szelek és a folyók szállították az Alföldre, ahol az vastag rétegben lerakódott, és fekete, humuszos csernozjom talajjá alakult. A halmok építésénél a legfelső talajréteget használták fel, így a halomtest ebből a löszös talajból épült fel.

A nemzeti park területének nagy része szikesekkel teli, rövid fűvel borított legelő. Talaja a nagy lecsapolások, folyószabályozások nyomán szikesedésnek indult. A talajból elpárolgó vízből az ásványi sók kiválnak és a talaj felső rétegében halmozódnak fel. Emiatt jelentősen csökken a talaj termékenysége. Ezért az ilyen helyeken csak só- és szárazságtűrő növények élnek. Két jellegzetes hortobágyi sziki növény a magyar sóvirág és az orvosi székfű, de láthatunk még itt pusztai cickafarkat és veresnadrág csenkeszt is.

A szikes gyepek kezelésének legfontosabb módszere a legeltetés, így az itt látható ménes, szürkemarha- és bivalygulya, illetve rackanyáj nemcsak a fajtamegőrzés és az idegenforgalom, de a természetvédelem szempontjából is igen fontos szerepet tölt be.

A terület madárvilága is igen gazdag. Említésre méltó a túzok, a kék vércse, kerecsensólyom és a parlagi sas, valamint a mezei pacsirta.

A 19. század első felében az Alföld még Európa egyik legnagyobb vízjárta területe volt. A folyószabályozások és a lecsapolások következtében megnőtt a mezőgazdasági területek aránya, de ezzel együtt felgyorsult a kunhalmok pusztulása is. Az alacsonyabb halmokat felszántották, a magasabb halmokat befásították , legtöbbször tájidegen akácfával.

Így a hajdan volt 40.000 alföldi kunhalomból a Hortobágyi Nemzeti Park területén ma 1000-et tartanak nyilván. Ennek egyik megjelenési formája Szálkahalom, ahol tanösvény és kilátótorony is várja az érdeklődőket. A tanösvény bejárása során a Hortobágy szikeseire jellemző növénytársulásokat és az őshonos állatfajokat is mind megtaláljuk.

Info

Elérhetőség:a 33-as úton a 79. km-nél
GPS:47.575553; 21.244398
Kapcsolat:Szilágyi Attila: +36 30 383 8637
Nyitva tartás:belépőkártyával látogatható

Jelen weblap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.